Emlékezés Ranschburg Jenőre

 (1935-2011)

Nincs az a díszes papír, ékes betűtípus, legszebben fogó toll, amellyel legjobban ki tudnám fejezni azt, melyet Ranschburg Jenő irányába érzek.

Már három éve, hogy távozott a földi világból, de tanításai, könyvei ma is aktívan jelen vannak sokak, legfőképp talán a családok életében.

Ranschburg Jenő 1935-ben született. Ki tudja, talán mindig is azt érezte, hogy segítő hivatása lesz. Munkássága nagyon gazdag utat jelentett: gyógypedagógus tanár, MTA Pszichológiai Intézetének tudományos munkatársa, ELTE BTK pszichológiai tanszékének adjunktusa, majd docense, MTA Pszichológiai Intézetének osztályvezetője, Szolnokon főiskolai tanár, majd Gyöngyösön professor emeritus.

 

Számtalan díjjal is jutalmazták munkáját és emberségességét:

1984-ben Ifjúsági díj

2002-ben Pro Scola Urbis

2005-ben Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje

2006-ban Budapest díszpolgára

2009-ben Prima Primissima díj

2010-ben Radnóti Miklós antirasszista díj

2010-ben Hazám-díj

(forrás: Wikipédia)

Tudását, tapasztalatait több könyv is visszaadja, ahogy a mai napig lehet olvasni internetes oldalán is segítő válaszait (www.ranschburg.hu).

Időt és energiát nem kímélve türelmesen, alaposan válaszolt a számtalan kérdésre.

Ranschburg Tanár Úr hihetetlen alázattal fordult a segítséget kérőkhöz. Nem volt kioktató, nem tartotta magát felsőbb rendűnek, megtalálta a közös hangot a szülőkkel, az útkeresőkkel.

A gyermekek felé is nyitottan, meleg szívvel közeledett, maga is háromszoros édesapa volt. Időnként saját élményeibe is bepillantást engedett. Egy-egy könyvében vidám és egyben tanulságos történetet tárt az olvasó elé, saját gyermekeivel való kapcsolatából. Gyermekverseket is írt.

Más írásaimban is ki szoktam emelni a leendő és gyakorló anyák útkeresési állomásait, bizonytalanságait, mikor olyan nehéznek tűnnek a babás hétköznapok, mikor az anyai ösztönnel ellentétes tanácsokat kap a nő, amivel nem tud azonosulni. Ranschburg Jenő ezekben az érzékeny és sérülékeny időszakokban is stabil kapaszkodót kínált. Olyan információkkal látta el az anyákat, melyek nyomán fellélegezhettek, mert megerősítést nyertek a babák valódi szükségletei. Nyíltan támogatta a hordozást, a szoros testközelség jelentőségét hangoztatta és az együttalvást is megfelelő megoldásnak tartotta a családok számára.

A babákra, mint önálló és kompetens lényre tekintett, akiknek alapvető szükséglete a testközelség, mely az önmagába és világba vetett bizalom alapköve.

Különös gondot fordított a (kis)kamaszokra is. Kutatómunkákat végzett, közérthető módon tárta a szülők elé az e korosztályra jellemző viselkedés megnyilvánulásokat, jellegzetességeket.

Ranschburg Jenő a szülőség állapotát olyan kincsként festette le, ami sokak számára megvilágosító erővel bír. Megerősítő, magyarázó, nem egyetlen általános receptet kínáló útmutatása terheket vett le a szülők válláról és segítette az elfogadó szülői attitűd kibontakozását.

Cikkem utolsó része az ő gondolataival teljen meg!

„Azt soha nem tudtam elérni, hogy ha elültettem egy hamisciprust, abból tuja legyen. Az teljesen lehetetlen, mert ő hamisciprus akar lenni. Ő hamisciprusnak készül, nem lehet más. Abban az esetben, ha kellőképpen gondozom és szeretem - mert én hiszek benne, hogy azt a növény is érzi -, ha megfelelő tápanyagot adok neki, és gondoskodom mindenről, ami szükséges, akkor gyönyörűséges növény lesz belőle. Ha nem, akkor nyomorult növény - de ugyanaz a fajta, másik nem lehet! Az a mélységes meggyőződésem, hogy az ember gyerekénél pontosan ugyanez a helyzet. Hogyha érteni akarom őt, akkor az első dolgom, hogy megértsem: tujának vagy hamisciprusnak született-e.”

„Sajnos sok olyan szülő is van, aki az ajándékot önmaga helyett adja a gyermekének. "Tessék körülnézni a kisfiam szobájában - mondja -, mindene megvan, amit egy gyerek csak kívánhat! Ráadásul mindenből a legszebb, a legjobb, a legdrágább! Nem tudom, mi hiányozhat még neki...?!" Én tudom, gondolom magamban: a szülei hiányoznak, akik folyton sietnek, sosem érnek rá, akik úgy vélik, hogy a drága ruhák és pompás játékok megvásárlásával eleget tettek minden szülői kötelezettségüknek, miközben épp a legfontosabbat nem adják meg a gyereknek.”

„A tizenhat-tizenhét éves gyerek az esetek jelentős részében felfedezi, hogy rettentően magányos. Miközben persze sok társ veszi körül, igazából egyedül van - ezért elkezdi kinyújtani a csápjait a szülei felé. Ezt abból lehet észrevenni - és mindenkit szeretettel kérek, akinek hasonló korú gyereke van, figyeljen erre oda -, hogy azt mondja: "A szüleim nem értenek meg engem!" Én ezt nagyon jó jelnek tekintem, mert azt jelenti: ott van már benne a vágy, hogy megértsék. Egy évvel korábban eszébe se jutott volna ilyet mondani. Akkor még fütyült rá, hogy megértik-e őt a szülők, vagy sem, most már megjelenik a vágy, hogy értsék meg. Vagyis van öt-hat nagyon nehéz év, amit szülőként emberpróbáló feladat végigcsinálni. Az azonban hihetetlenül fontos, hogy amikor kinyújtja a csápjait, akkor ott legyen a szülői kéz, amelybe belekapaszkodhat. Mert bizony tizenegy-tizenhat éves kor között úgy el tud romlani egy szülő-gyerek kapcsolat, hogy a kinyújtott csápok nem találnak kapaszkodót, hát a gyerek visszahúzza azokat.”

Végül, de nem utolsó sorban egy bizonytalan anya- aki félt attól, hogy a hordozással árthat babájának- kérdésére adott válasz (forrás: nlcafe.hu):

„Kérem, ne higgyen annak, aki ijesztgeti. Ötvenéves szakmai tapasztalataim – és nemzetközi pszichológiai kutatások eredményei – mutatják, hogy az Ön anyai viselkedése csak használhat Annának, és semmiféle kárt nem okoz. Nem igaz, hogy a „hordozott baba” hisztis lesz, és lusta – éppen ellenkezőleg!

 

A baba, aki megtanulja, hogy bármikor megszólítja a világot, a világ erre pozitívan reagál, nem hisztizik, mert ennek a számára semmiféle értelme, haszna nincs. Kíváncsi lesz, érdeklődő és kreatív, aki másfél-két esztendős korától kezdve jóval kevesebbet kéredzkedik ölbe, mint a többiek, óvodáskorára jó önértékelésű, magabiztos és vidám gyerekké válik, akire jogosan büszkék a szülei.

 

Számos vizsgálat igazolja azt is, hogy ez a „biztos kötés”, amely a „hordozott babát” anyjához fűzi, egy életen át pozitívan érezteti hatását. Minden esély megvan arra, hogy Anna nyitott, az emberekhez bizalommal közeledő, jó emberi kapcsolatokat ápoló, harmonikus személyiségű felnőtté válik.”

Köszönjük, Tanár Úr!

Dobiné Olasz-Papp Nóra

Válaszkész Szülők Egyesülete

(a cikk a Napi Elemózsia online magazinjában jelent meg)


 

Megosztás
 

Wednesday the 20th. Quickmedia.