Gyermekeink, a tanítóink

Miközben írom a cikket, nézem gyermekeimet, ahogy önfeledten játszanak. Többnyire este, éjjel írok cikkeket, mikor alszanak, de ehhez a témához valahogy szükségem van arra a nyüzsgő energiára, ami árad belőlük. Ami felszabadító, szemet- lelket gyönyörködtető, őszinte.

Nézem, ahogy lánykám jó pár fiókot kipakolt, majd vissza is tesz mindent a helyére. Nézem, mikor bejövünk játszótérről, kérdés és kérés nélkül első útjuk a mosdóba vezet kezet mosni. Ámulattal néztem próbálkozásaikat, mikor egyedül szerettek volna felöltözni.

És még végtelenül lehetne a sort folytatni. Mi tanítottuk az önállóságra őket? Mintáinkból táplálkoztak és leutánoztak minket? Kicsit mindkettő. A minták erejében nagyon hiszek. A direkt tanításban kevésbé. 

Pusztán az együttlét, a szülői jelenlét önkéntelenül hozza magával a tanulást is. Rengeteg mindent megtanítunk gyermekeinknek, sokszor olyat is, amit észre sem veszünk, és csak csodálkozunk: „Honnan hallotta, látta ezt a gyerek?”

Ám amellett, hogy gyermekeink kicsik, intenzív gondoskodásra szorulnak, rengeteg támogatásra van szükségük, hatalmas bölcsességgel is rendelkeznek és nem utolsósorban, sokat tanítanak minket. Felnőtteket, szülőket.

Cikkemben elsősorban olyan dolgokról szeretnék írni, melyek a bensőnket érintik, személyes fejlődésünkhöz kötődnek.

Lássuk a főbb pontokat:

  1. Ösztönösség

A babák tökéletes jelzőrendszerrel megáldva születnek, amely életben maradásukat szolgálja. Ezzel a jelzőrendszerrel képesek az anyákban felébreszteni azt az ösztönt, a válaszkészséget, amivel a babák valódi működését maximálisan tiszteletben tartva képesek gondozni gyermekeiket. Ez nem biztos, hogy rögtön megy, szülés után. A modern világban, a rohanás közepette, a kontroll iránti nagy igény mellett, az internetről, mindenhonnan ömlő vegyes információk tengerében néha nehéz kikapcsolni és „átváltani”. Átváltani, befelé fordulni, a fókuszt beszűkítve a csöpp kis lényre és annak jelzéseire koncentrálni. És hinni magunkban. A babák pont erre képesek rávilágítani! Amikor megnyugszanak az anya mellén, mikor letéve sírnak, mikor éjjel egyedül félnek és sírnak, de szüleik karjában, a szülők mellett megnyugszanak, mind azt sugallják, hogy Ti kelletek! Ez nem tudatos döntés és mérlegelés eredménye, hanem ösztönös tudás. Az ösztön válaszol az ösztönre.

 

  1. Hitelesség

A babák, gyermekek, természetüknél fogva érzik a hitelességet vagy éppen annak hiányát. Hiába szeretnénk azt mutatni felé, hogy jókedvűek vagyunk, ha épp valamiért nagyon is feszültek vagyunk. Hiába mosolygunk ilyenkor és mondunk szépeket, a gyermek nem arra fog reagálni, amit mondunk, hanem arra, amit valójában érzünk. Viselkedésével, reakciójával rá fog mutatni nem épp kongruens hozzáállásunkra. Nagyon fontos, hogy ugyanazt mutassuk felé, amit érzünk is. Nagy megkönnyebbülést lehet átélni, mikor a hitelesség jó barátunk lett és gyermekünkön látszik ezáltal a harmónia. Akkor is, ha valamilyen negatív eseményről van szó. Az érzelmi biztonság az érzelmi szabadság mentén (is) van kialakulóban. Egy (érzelmileg) biztonságos közegben szabad sírni, mérgesnek, idegesnek lenni és ezt vállalni! Ha mindenféle érzelem szabadon vállalható, az mind a szülőnek, mind a gyereknek nagy szabadságot ad és a hiteles viselkedésnek köszönhetően a belső stabilitás megerősödhet. Természetesen a minta adásában felelőssége van a szülőnek itt is, hiszen nem mindegy, milyen stílusban képviselem érzelmeimet. Az érzelmek vállalása nem egyenlő a másik sértegetésével, szidalmazásával, hanem a saját érzelmeim emberséges kinyilvánításáról szól.

 

  1. Szeretet

A szeretet témaköre néha már közhelyes és elcsépelt. Pedig kimeríthetetlen nektárjából vég nélkül ihatunk és ennek leghitelesebb képviselői a gyerekek. Akik szeméből sugárzik az örök szeretet. Az elvárásnélküli, ítélkezéstől mentes, elfogadó, őszinte szeretet. Ami nem múlik el soha, bármi történjen is! Hogy ebből mit tanulhatunk meg? Pl. azt, hogy szerethetők vagyunk! Néha ez egészen megdöbbentő felfedezés lehet, hisz a mai világban nagyon könnyű elfeledkezni saját magunkról. Saját igényeink, saját lényünk táplálása elsikkad a sok teendő és elvárás közt. De gyermekünk szemében az látszik, hogy saját magunkért szeret minket. A megfelelni vágyás képes eltörpülni vagy csökkenni, ha egyre inkább képesek vagyunk átadni magunkat annak az áramlatnak, ami gyermekünkből felénk árad.

 

  1. Megbocsátás

Feltétel nélküli és maradéktalan megbocsátásra képesek a gyermekek és ezt belőlünk is ki tudják hozni, ha hagyjuk magunkat.

 

  1. Önismeret

Előszeretettel mondogatom, hogy a gyermekekkel való lét 24 órás, ingyenes önismereti tréninget jelenthet. Tükröt tartanak elénk és ebbe a tükörbe belenézve megláthatjuk gyenge pontjainkat is. A legeyszerűbb volna ezekről nem tudomást venni (néha élethosszig képeek vagyunk a takargatásra), de a fejlődésre igent mondva, érdemes vállalni az érzelmi kockázatot. A sebek felszakadását, érzelmi hullámvasutat lehet lehetőségnek is tekinteni, miszerint tálcán hozta a Sors, hogy van módom rendbe tenni valamit, amit annyira igyekeztem elfeledni, elnyomni, és nem akartam tudomást venni arról, hogy igenis hat rám.

Néha düh is kialakulhat ezen érzések nyomán, és iyenkor jobb picit mélyebbre ásni, mi is van a gyermekem iránt érzett düh mögött. Mire akarja felhívni a figyelmem? Mit juttatott eszembe?Kire emlékeztet engem a gyerekem vagy a történet, ami miatt dühösnek/szomorúnak érzem magam?

Ilyenkor arra is fény derülhet, milyen kép élt a fejemben a ’jó anyaságról’ és ez vajon mennyiben különbözik a reális valóságtól? Mennyire vagyok önmagam, mennyire tudom önmagam képviselni? Kinek akarok megfelelni valójában? Stb.

Ez az egész önismereti vonal már a várandósságtól kezdve működhet, hiszen a baba létezése már a legelejétől kezdve nagy hatással van a testi-lelki működésre.

Bátran kérjünk segítséget, ha megrekedve érezzük magunkat!

 

Az egész együttlét a gyermekeinkkel, bármilyen korúak is legyenek ők, sokkal nagyobb dolgot rejtenek magukban, mint mi valaha is el tudnánk azt képzelni. A róluk való gondoskodás mély berkekbe tud eljuttatni magunkon belül, elvisz egy –talán titkos- helyre magunkban, ahol csak nagyon rég jártunk utoljára. Ott találunk minden eddig őrzött és átélt érzelmet, emléket, álmot. Talán a tudatalattink ez a hely, talán egy más síkon lévő védett kuckó.

Érdemes megtalálnunk azt a helyet! Ha ott járunk és dolgozunk magunkon, a válaszkészség felé vezető út is megtalálhatóvá válik. Nem feltétlenül könnyű és magától értetődő út ez, lehet, hogy könnyekkel és fájdalmakkal övezett, de megéri végigmenni rajta, mert nyomán újjászülethetünk, anyává, apává, felnőtté érhetünk. Egy teljesen más létezési formát ismerhetünk meg általa.

Ehhez nem kell más, mint megtanulni gyermekeinktől a megkérdőjelezhetetlen bizalmat, amivel felénk és a világ felé fordulnak, őrizni a lángot és néha engedni, hogy a kontroll kieshessen a kezünkből és bizalommal telve eggyé válni az áramlással.

A gyermek a partnerünk, egyenjogú velünk, tiszteletreméltó személyiséggel rendelkezik, sajátos egyéniség, hatalmas tudással!

Hagyjuk meg nekik a tudást, hagyjuk őket szárnyallni, a szárnyaikra szükség van! Általuk tanulhatunk meg újra álmodni, gyermekinek lenni, önfeledten játszani, boldognak lenni „csak úgy”, elfeledkezni a gondokról, a jelenben élni, az ’itt és most’-ban létezni!

A szülői szerepben egyszerre vagyunk tanítók és tanulók is, ne feledjük! A szívközpontúság hatékonyabban működik, mint a tekintélyelvűség!

Az egymáshoz alkalmazkodást együttesen tanuljuk meg, kétirányú. Nem azt kell elérnünk, hogyan alkalmazkodjon hozzánk feltétel nélkül, hanem azt érdemes elérnünk, hogy személyiségének megfelelően teljesedhessen ki, álmait követhesse és megvalósítsa önmagát! Ha nekünk ez nem sikerült felnőtt korunkig, most új erőre kaphatunk. Persze nem a gyerekeinken keresztül kell saját álmainkat megvalósítani, ők hadd kövessék saját vágyaikat!

Én azt hiszem, a Ma gyermekei valóban mások, lássunk néha az ő szemükkel!

 

Dobiné Olasz-Papp Nóra

Válaszkész Szülők Egyesülete

(a cikk a Napi Elemózsia online magazinjában jelent meg)

 


 

Megosztás
 

Wednesday the 22nd. Quickmedia.