Anyának lenni

Anyának lenni milyen? Anyának lenni valamilyen? Meg lehet-e fogalmazni ezt az állapotot, amit az anyaság jelent? Lehet-e bármilyen bélyeget sütni rá? Ki lehet-e fejezni az anyaságban való létet egy szóval? És százzal?

Magam is édesanya vagyok, egyelőre kétszeres. Már csak ezért is sok más anya vesz körül, sétáink alatt, a játszótéren és a szakmám miatt is. Találkozom olyanokkal, akik régóta vágynak rá, de nem jön a baba és olyannal is, aki nem vágyott rá, mégis anya lett. Nézem a nőket, nézem az anyákat és próbálok beléjük látni. Vágyom rá, hogy tudjam, kinek mit jelent az anyaság? Mit jelent ennek a rengeteg nőnek ez a szerep. Szerep ez, identitás?

 

Ha megkérdezhetném a világ összes nőjét, aki anya szerepben (is) él, megannyi különböző választ kapnék. Valószínűleg lennének hasonlóságok, de ugyanolyan egy sem lenne. Ez is azt mutatja, hogy a nőkre, anyákra is ugyanúgy vonatkozik az egyediség, mint bárki másra.

Mindenki másképp és máskor ment bele az anyaságba, született meg anyaként, épp ezért nem létezik olyan általános recept sem, ami kivétel nélkül az összes nőnek megoldást jelentene az anyasággal összefüggő problémáira.

Ahogy nem nyújtanak általános megoldást a kisbabák, gyermekek gondoskodásával kapcsolatos nehézségekre sem azok a könyvek, cikkek, melyek szem elől tévesztik azt a tényt, hogy mindenki egyedi, ezért eltérően „működik”, úgy az anyáknak szóló tippek közt is lelhetünk bőven olyat, ami nem átlendíti a nehézségen adott anyát, hanem esetlegesen mélyebbre gördíti.

Milyen problémával találkozhat egy anya?

Ez a kérdés felvethet egy másikat is: egy nő mikortól számít anyának? Várandósság alatt inkább a kismama megfogalmazást halljuk, míg szülés után anyaként emlegetjük legtöbbször a nőt. Anyává válni egy folyamat, egy érés, ami a várandósság kilenc hónapja alatt is működik, ha tehetjük, érdemes élni ezzel a lehetőséggel. Bizony, a várandósság egy olyan szakasz, ami máris teli van lehetőségekkel! Időt biztosít arra, hogy tudatosítsuk a változásokat testünkben, lelkünkben. Szemlélni tükörben a gömbölyödő pocakot, a mell változásait követni, éberen figyelni, hogyan tűnik el a ’régi’ és születik az ’új’.

Persze, ez a kilenc hónap elképesztő gyorsasággal képes eltelni és egyszer csak azzal szembesülünk, hogy nemsokára karunkban tarthatjuk csöppségünket.

Felkészülni, rákészülni nem árt az előttünk álló időszakra. Sok felkészítő tanfolyam nagy segítséget tud nyújtani, de legtöbbször csak a szülésig, esetleg még a kórházban töltött napokról, gyermekágyról is ejtenek pár szót, de tovább nem terjed a felkészítés.

Pedig akár sokkszerű állapotot is tud okozni a tény: a kisbaba itt van, megszületett, kezdeni kell vele valamit. Ha saját gyermekünk megszületéséig nem láttunk még újszülöttet, kisbabát, nem kaptunk mintát arról, hogyan gondoskodnak egy pici babáról, milyen megnyilvánulásai vannak egy babának, a természetes aggodalom és félelem erősebbé válhat.

Ijesztővé válhat a felelősség súlya, mert egy magatehetetlen kis lényt kell életben tartani. Megfelelő gondoskodás, táplálás szükséges ahhoz, hogy a baba életképes legyen.

Szülés után (de várandósság alatt is) nagyfokú érzékenység, természetes labilitás tapasztalható. Ez egy nagyon fogékony és nyitott szakasz is, mikor az anyák szippantanak magukba minden információt, ami a gondoskodáshoz ad segítséget. Könyvekre, cikkekre támaszkodnak, fórumokon keresztül próbálnak segítséget kérni és sajnos, ezt sokszor szűretlenül. Ezt az anyai érzékenységet sok cikkíró, cég, bolthálózat ki is használja és ontják az olyan információkat, tárgyakat, játékokat, melyek valójában nem a családi egységet és az anya meglévő tudását erősítik, hanem ennek ellenkezőjét. Elhitetik az anyákkal, hogy ők önmagukban kevesek a gyermekekről való gondoskodáshoz, gépek, tárgyak szükségesek a baba boldogságához, elégedettségéhez.

Hamis mankó ez, mely ördögi kör kialakulásához vezethet. Egy anya, aki folyamatosan azt éli meg, mert elhitte, hogy nem tudja gyermeke jelzéseit felismerni, egyre inkább ezen mankókra szorulva érzi magát és ezáltal egyre távolabb kerül belső hangjától, ami erős és szinte mindentudó!

Mi segíthet?

Ezzel szemben sokat segíthet egy olyan közösség, olyan társaság, olyan baráti, rokoni összeköttetés, mely valóban az anya mellett áll! Nagyon fontos lenne, hogy a nők, anyák ne legyenek elszigetelve, ne kelljen egyedül küzdeniük!

Régen, a nagycsaládok korában nem fordulhatott elő a magányos, elkeserítő küzdelem. Most a férjek késő estig dolgoznak, örülnek, ha az esti fürdetésre hazaérnek, napközben az anya egyedül van a babával, próbál helytállni anyaként, miközben igyekszik férjét tiszta lakásban, rendezett körülmények közt várni, főtt étellel, csendes, derűs, nyugodt babával a karjai közt.

A társadalmi nyomás is erős és elvárja az anyáktól, hogy minden területen maximálisan teljesítsenek, de ennek megfelelni szinte lehetetlenség!

A kisbaba érkezése mindent megváltoztat, kívül belül egyaránt és ennek a változásnak ellenállni gyakorta hasztalan. Olyan változásokat hoz magával, olyan takarítást képes végezni a szülők lelkében, személyiségében, mely felérhet egy intenzív önismereti foglalkozással is. Megmutatja a határainkat, megismertet lényünk árnyékoldalával, az életnek olyan oldalát tárja elénk, amiről talán fogalmunk sem volt.

Eléggé brutális és kegyetlen világban élünk, ha a híradókban, napilapokban tálalt szeletét nézzük a világnak. Sokan azért félnek az elkényeztetéstől, mert hiszik, hogy egy ilyen világban nem tud talpon maradni egy olyan gyerek, akit állandóan szeretgettek és „kiszolgáltak”. És könnyen előfordulhat, hogy a szülő maga is olyan neveltetést kapott, ami szintén a kemény életre próbált felkészíteni.

Itt most következzen egy Pál Feri idézet: "Sokak tévedése, hogy a 'kemény' nevelés jó előkészület az élet nehézségeire. Sajnos ez egyáltalán nem igaz. A keménység a későbbi felnőttet éppen hogy kiszolgáltatottá, sérültté teszi. Hiszen amikor feltöltődhetett volna azokkal az érzésekkel, hogy ő értékes, szerethető, igazán alkalmas az életre, akkor nem ezt kapta, hanem a keménységet. Így felnőttként akarva-akaratlanul azt keresi, amit nem kapott meg, holott szüksége lett volna rá. Aki pedig gyerekként nem lehetett gyerek, annak felnőttként nehezére fog esni a felnőttség." Pál Feri: A szorongástól az önbecsülésig c. könyv.

Szerencsére van a világunknak egy olyan szigete is, ami talán nem kap akkora figyelmet, mint a negativizmus, de létezik: ez a harmónia, boldogság, egység, szeretet, empátia és válaszkészség szigete. Sokan új iránynak mondják a válaszkész gondoskodás módját, pedig egy ősi, ösztönökön alapuló stílusról beszélünk.

Sosem állítottam, hogy a válaszkész gondoskodás a csupa öröm és áhítat útja lenne. Nem, ez egy olyan út, amiben érzelmi szabadság van, ami nagyon fontos! Ahol a válaszkészség dívik, ott szabad sírni, nevetni, felszabadultnak lenni. Szabad dühösnek lenni, haragudni és közben megtanulhatóvá válik, ezeket a természetes érzéseket hogyan lehet úgy kommunikálni, hogy közben a másikat ne bántsuk vele.

Anyaként nehézséget okozhat a válaszkész gondoskodásban, hogy nincs akkora kontroll, mint amit sugallnak, hogy szükséges. Mostanában érezhető a kontroll iránti erős vágy az emberekben. Ha nincs kontroll, szétesés fenyeget, gondolják sokan. Ezért a tanácsok többsége az első pillanattól kezdve szabályozni szeretne, kontrollálni. Külön aludjon a baba, meghatározott időközönként egyen meghatározott ideig, tanulja meg érzelmeit kordában tartani, kapjon büntetést, ha nem tanul a szép szóból, stb. De hol van ebben a gyermek maga?Hol van az ő egyedisége, sajátos temperamentuma, alapvető és természetes igényei? Mi szól a babáról ebben? Sajnos nem sok. Ebben a kontrollált ütemezésben megfigyelhető a minél hamarabbi, gond nélküli beilleszkedés az elvártba. Hogy teljesítsünk anyaként, megfeleljünk babaként. Viselkednünk kell, lennünk kell „valamilyennek” anyaként, gyermekként egyaránt.

Ezzel szemben a válaszkész gondozás a megismerés útja is, ahol szabad olyannak lenni, amilyennek születtünk. Időt hagy az érésre, a megismerésre, a személyiség kiforrására. Inkább szeretettel kíséri, terelgeti gyermekét az ilyen anya, mintsem parancsol, elvár, követel és formál. Ez persze nem könnyű, ha ezzel ellentétes mintákkal érkezett a nő az anyaságba.

Természetes módon vannak nehézségek az úton. Fáradtság, kimerültség, tehetetlenség, ijedtség, frusztráltság, vágyakozás a régi élet iránt, mert azt hisszük, úgy könnyebb lenne. Düh, mérgelődés, csalódottság, megkérdőjelezése saját magunknak, az anyai kompetenciának. Saját magunk felé támasztott elképesztő elvárások. Mind olyan dolog, ami az élet része, amelyek kellenek ahhoz, hogy fejlődhessünk, hogy tovább léphessünk. De valahogy ezekről mégis szégyen beszélni, nincs vagy kevés felület áll rendelkezésre, ahol kendőzetlenül el lehet mondani, mennyire fáradt az anya, hogy arra gondolt, kiszalad a világból. Hogy nem megy a szoptatás, kevés a tej vagy épp túl sok, kisebesedett a mellbimbó, ami elképesztően fáj, sokat sír a baba, többet, mint ami elviselhető.

Félünk attól, hogy ettől rossz anyák leszünk, hogy megorrolnak ránk ezért, kiközösítenek. Pedig nagy segítség ezeket az érzéseket megfogalmazni és kimondani és megkönnyebbülni attól, mennyi anya társnak van hasonló tapasztalása. A problémákkal nem kell azonosulni, de elnyomni sem érdemes azokat. Problémák, akadályok, nehézségek mindig is lesznek, mert hozzá tartoznak az élethez. Nem lehetek fitt, ha nem ismerem a fáradtságot. Nem lehetek boldog, ha nem ismerem a szomorúságot és így tovább.

Közös a cél

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke boldog lenne, biztonságban cseperedne, kiegyensúlyozott felnőtt válna belőle. Az ehhez vezető út nagyon tarka, színes, érzelmileg nagyon gazdag és rengeteg lehetőséget rejt magában! A válaszkészen nevelő anya egy igazán élő, lüktető csodát képes átnyújtani gyermekének, ahol együtt pulzálnak, életük, személyiségük minden szépségével, hibájával együtt.

Különleges édesanyák

Kedves Anyák! Ti mind isteni teremtmények vagyok, akik különleges csodákat hoztatok erre a világra! Különlegesek vagytok, egyediek, pótolhatatlanok! Egyedi módon vagytok képesek arra, hogy gyermekeiteket felneveljétek, szerető módon gondoskodjatok róluk, hogy ők is érezzék magukban azt a különleges szikrát, mely bennük van és a Ti segítségetekkel lesz lángoló fáklya!

Nem az számít, milyenek vagytok, az számít, hogy vagytok! Hogy csodásan gömbölyödő hasatok igazi kincset rejt magában, melyet képesek vagytok a világra bocsátani! Testetek, lelketek gyönyörű segítője ezeknek a különleges lényeknek. Szeretetet, életet hoztok a világra, melyről gondoskodni képesek vagytok! Ti, magatok, ösztöneitekkel, testetek melegével. Öleltek, szoptattok, gondoskodtok, vigasztaltok, puszilgattok. Ez semmivel nem helyettesíthető! Értsétek meg, gyermekeiteknek Ti kelletek, úgy ahogy vagytok! Mert csodálatosnak születtetek, lássátok meg magatokban ezt, ahogy gyermekeitek csodálatosságát is!

Dobiné Olasz-Papp Nóra, pszichológiai-tanácsadó, kapcsolatanalitikus

(a cikk a Napi Elemózsia online magazinjában jelent meg)

 


 

Megosztás

Wednesday the 20th. Quickmedia.