A válaszkész gondoskodás jelentősége

Valószínűleg már várandósság alatt, vagy még korábban kezdenek gyűlni a kérdések a szülők fejében, hogyan fognak majd gondoskodni kisbabájukról, próbálnak belehelyezkedni a szülői szerepbe. Nagyon jó, ha egy szülő pár meg tudja élni bizonytalanságát és van módja időt fordítani kérdéseire, félelmeire.

Ma, sajnos nagyon gyakori, hogy egy nő úgy megy bele a szülőség állapotába, hogy távol van saját, ősi tudásától. A nagycsaládok felbomlottak, nem ritka, hogy egy anya saját újszülöttje megérkezéséig nem is látott hús-vér csecsemőt, nincs mintája arról, hogyan „működik” egy kisbaba, hogyan gondoskodnak róla, mely szükségleteket milyen módon elégítenek ki. Ezért nagyon ijesztő is lehet, mikor megérkezik a csepp kis ember, picinek tűnik, magatehetlennek, törékenynek és gondoskodni kell róla.

Igen, egy újszülött valóban intenzív gondoskodásra szorul, mégis elég hamar az elvárások tengerében találja magát anya is, gyermeke is. Átalussza-e már az éjszakát, mennyit eszik, mennyit hízik, mennyi időt van mellen, stb? Záporoznak a kérdések, érezni a nyomást, hogy meg kéne felelni egy kialakított képnek, társadalmi elvárásnak és az esetek többségében nem megy. Itt kezdődnek a bizonytalanságok.

Mert a kisbabáknak nem kívánságuk a testközelség fenntartása, az igény szerinti szopizás létrejötte, az éjjeli és nappali gondoskodás, hanem szükséglet. Az élet fenntartásához szükséges igény. A kisbabák nem olvasnak szakirodalmat, kutatási eredményeket, tökéletes recepteket kínáló módszereket, hanem ösztönből működnek. Őket nem érdekli a mérleg nyelve, a statisztika, az átlag eredmények. Ők egy ősi program szerint fognak működni, ami arról szól, hogy „ott van a biztonság és az élet, ahol a gondozóim is”.

Az egész testük, egészében vett lényük, jelzéseik mind ezt mutatják. Hiszen nézzünk meg egy kis csecsemőt: gerince C-alakú, fogóreflexe élénk, hátára fektetve felhúzza lábait. Egész teste arról árulkodik, hogy hordozásra született.

Vagy nézzük a szoptatást! A kisbabák a gyakori szoptatásra vannak berendezkedve. Az elvárás a rendszerben történő etetés lenne, ám a szoptatás valójában jóval több, mint az éhség megszüntetésére létrejött módozat. A szoptatás sok funkcióval rendelkező kommunikációs kapcsolat: megnyugtató, elaltató, fájdalomcsillapító, éhség és szomjúság űző, stb. Ebből is látszik, hogy van a szoptatásnak egy másik oldala is, melyhez tartozó szükségletek nem mérhetők idő alapján (bár az éhség sem, hisz mi felnőttek sem aszerint éhezünk meg, hogy hány óra van és nem is eszünk minden áldott nap ugyanannyi adagokat, akkor a babáktól miért várnánk ezt el?). A komfortszoptatásnak ugyanakkora jelentősége van, mint a nutritív funkciónak!

Az éjszakai gondoskodás is nagy port szokott kavarni, hisz a tanácsok többsége most is az, hogy a babát nem szabad ringatáshoz, kvázi segítséghez szoktatni, a szülők ágyába beengedni aztán pláne nem, mert hozzászokik, önállótlan és elkényeztetett lesz. Ezért gyakori, hogy a szülők nem mernek ösztöneikre hallgatni, próbálják a babát leszoktatni „hibás” működéséről, holott ő csak korának és képességeinek, érettségének megfelelően nyilvánul meg és ad hangot igényeinek. Egy baba éjjelre sem fogja felfüggeszteni szükségleteit és számára az éjszaka félelmetesebb, mint a nappal, nem biztonságos érzés egyedül, letéve, a sötétben. Hozzáteszem, mi felnőttek sem egyedül alszunk, ha egy mód van rá. A babák alvása sokáig felszínes, gyakori ébredések kísérik az éjszakákat és ennek semmiképp nem a szülőket megőrjítő funkciója van, hanem nem tudnak másképp tenni. Az egyedül el- és visszaalvás képessége érési folyamat következménye, nem kell a babát erre megtanítani!

Hogy miért ezt a három tényezőt (hordozás, igény szerinti szoptatás, alvás) emeltem ki pár sorban? Mert ha valaki meghallja a „kötődő nevelés” kifejezést, általában ezekre asszociál. Én szívesebben használom a válaszkész gondoskodás kifejezést, mert érzésem szerint ez jobban megmutatja, hogy ez az út egy kommunikációs kapcsolódás, melynek nyomán kialakul a kötődés is.

Ez egy ösztönös tudáson alapuló út, melyben ott van a feltétel nélküli elfogadás, az egymás iránti tisztelet, melyek annak mezsgyéjén jönnek létre, hogy természetesen jelenlévő jelzésre adekvát választ adtam. Ezzel elismerem, hogy a baba jelzései helyénvalóak, van létjogosultságuk. Nekem szülőként pedig van módom erre megfelelően válaszolni és képes is vagyok rá. A szülői szerephez hozzátartoznak a kérdések, elbizonytalanodások, megkérdőjelezések is. Érdemes a kapott segítséget, tanácsot megszűrni, mielőtt bármit alkalmaznánk. Átengedni magunkon, a szívünkön és kideríteni, tudunk-e azonosulni a kapott tanáccsal. Tényleg az oldja-e meg a problémát, a nehézséget, ha drasztikus lépéseket eszközölök, sírni hagyom a babát, korlátozom a szülő elérhetőségét bármely értelemben?

Mit szeretnék egyáltalán megtanítani gyermekemnek? Mitől lesz ő majdan boldog és sikeres felnőtt? Attól, hogy csecsemőként, gyermekként megélhette lénye, személyisége elfogadhatóságát, átélhette, hogy ő értékes, jelzései fontosak és figyelembe vehetők, bizalmat szavaztak neki szülei azzal, hogy önálló lényként tekintettek rá és bizalmat saját szülői szerepüknek azzal, hogy inkább segítőként, kísérőként álltak gyermekük mellett, nem főnökként, aki ’jobban tudja’. A baba érése, fejlődése egy folyamat, melybe ritkán kell beavatkozni.

Minden fejlődési szakasznak meg van a maga szépsége és nehézsége. Jobb úgy feljebb lépni a következő szakaszra, ha adott szinten kielégülhetett minden szükséglet, mintha itt is, ott is maradtak erős hiányosságok és később jelentkeznek majd valamilyen pótcselekvési formában. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az egyetlen út az igény szerinti szoptatás, az életmód szerinti hordozás és együttalvás! Ezek mind természetes segítői a babára való ráhangolódásnak, a szülői szerepbe való belehelyezkedésnek. De nem lesz bizonytalanul kötődő gyermeke annak az anyának sem, akinél valami miatt nem tudott létrejönni az igény szerinti szoptatás vagy épp nem egy ágyban alszik a gyermekével! A fontos az, hogy a szülő elérhető legyen fizikai és lelki értelemben egyaránt és a baba jelzéseit vegye komolyan, ne akarja leszoktatni erről őt! Ezek a gondoskodási elemek nagyban megkönnyíthetik a szülő dolgát, így érdemes törekedni a valóban segítő információk megszerzésére, hiteles szakembertől, támogató anyacsoportoktól, szoptatást támogató szerveződésektől.

A válazskész gondoskodás a kölcsönös megismerés útja, tele hibákkal, tele újrakezdési lehetőségekkel, tele önismereti lehetőségekkel, érzelmileg (is) nagyon gazdag és színes út. Nem a tökéletességre törekszik, hanem az ’elég jóra’, a hitelességre, az elvárásoktól mentes együttlétre. Ezen az úton, nem a babának kell alkalmazkodni a szüleihez, hogy minél kisebb port kavarjon az ő jelenléte, simuljon bele a megszokott életmódba. Egy baba érkezése mindent felkavar, semmi sem lesz olyan, mint azelőtt! A válaszkész gondoskodás útján minden fél alkalmazkodik a másikhoz, korának, érettségének megfelelően. A teljes rendelkezésre állástól eljutni a kompromisszumokig, ez is az út része. Nincs alá-és fölérendelt szerep, nem tekintélyelvűség van, hanem szívközpontúság.

Néha nem könnyű, de gyermeket nevelni, gyermekről gondoskodni szülőként is lehetőség az önismeretre, hisz gyermekeink tükröt tartanak elénk és igazán jó tanítómesternek bizonyulnak!

Dobiné Olasz-Papp Nóra, személyközpontú tanácsadó és kapcsolatanalitikus

(a cikk a www.noiportal.huoldalon jelent meg)

 


 

Megosztás
 

Wednesday the 20th. Quickmedia.