Ízlelgesd egy kicsit ezt a szót: elvárás! Mit mond neked? Milyen hatással van rád? Számodra milyen kicsengése van?
Motivál, ösztönöz? Megnyomorít, kudarcaid hírvivője?
Használod ezt a szót, ezt a kifejezést? Észrevetted már, te mennyire élsz az elvárások tengerében? Mikor tettél vagy gondoltál legutóbb bármit/bármire úgy, hogy te magad álltál a tett vagy gondolat mögött? Mikor egészen bizonyos voltál abban, hogy a tett vagy döntés belőled, a te belső magodból fakadt és nem egy elvárás szülte azt meg.
Nehéz rá válaszolni?
Az elvárások minden élethelyzetben, minden életkorban jelen vannak.
Yehuda Berg szerint: "Az elvárás olyan elképzelés, ami meghatározza, hogy valaminek hogyan kell történnie, vagy olyan, ami szerint jogunk van valamire.
Ez a "jogosultság-érzés" a lehető legkorlátozóbb, pusztító és reaktív viselkedés. De a legrosszabb benne az, hogy amikor úgy érezzük jogunk van valamire, akkor egyszerűen lemondunk a boldogságunkról. A boldog emberek cselekednek, alkotnak valamit, lesznek valakik....a frusztrált és csalódott emberek pedig azok, akik vesztegetik az idejüket és elvárásokra fordítják az energiájukat.
Az életed mely területein érzed úgy, hogy jogosult vagy bizonyos dolgokra? Fordíts meg azt a dolgot és töltsd meg pozitív energiával. A cselekvés az elvárás ellentéte!"
Saját anyaságom állapotában és más kismamák, gyakorló szülők tapasztalatai meghallgatása alatt nagyon sűrűn találkoztam a gyötrő elvárásokkal. Miért minősítettem ezt a tényt, ráadásul negatívan? Mert a leendő és gyakorló szülők sokszor érzik nyomasztónak a kívülről jövő elvárás áradatokat. Azért nyomasztó, mert ezek az elvárások gyakran mást állítanak, mint amit az ösztönök diktálnak. Az ösztönöket felülírni, elnyomni, kiiktatni nagyon nehéz. Ilyenkor jön az elbizonytalanodás, rosszabb esetben az ösztönös gondolatok kiiktatásának megpróbálása.
Már a várandósság idején kezdődhet a „támadás”, és nem csak a kismama érezheti, hogy meg kell felelnie, hanem már a magzat is!
- X gesztációs héten x mérettel kell rendelkeznie a magzatnak
- A szülés időpontját az ultrahangos vizsgálat eredménye erősebben befolyásolja, mint a nő tudása saját teste működéséről (bizony, nem minden nőnek vannak fixen 28 napos ciklusai és a 14.nap körül peteérése, és ha a természet másképp diktálta az ütemet, esetleg a ciklus végén egy rendkívüli peteérés következtében fogant meg a csöpp élet, az orvos és gépek uralta világban puszta eltérést, lemaradást fog mutatni a rendszer)
- A várandósság alatt mennyit kell/szabad hízni, mekkora legyen/ne legyen a pocak
- Ha várandós vagy, ragyogj, örülj, szárnyalj!
- Szülést x idő alatt teljesítsd, időben tágulj, úgy nyomj, ahogy a többiek körülötted mondják!
Szülés után folytatódik:
- Külön ágyban altasd a babát, különben melléd szokik örökre!
- Három óránként szoptasd, különben evészavara lesz és hozzászokik, hogy evéssel nyugtatja meg magát!
- Ne kapkodd fel állandóan, hozzászokik, egyedül sosem fogja magát megnyugtatni!
- Hadd sírjon, erősödik a tüdeje és legalább egy kis rendet is tanul!
- Ekkora gyereknek már szobatisztának kell lennie!
- X évesen már vissza kell köszönnie a gyereknek!
- Legyen a gyerek kedves, illemtudó, jól nevelt, bűbájos, ne vitázzon, ne engedetlenkedjen! Ne acsarogjon, ne veszekedjen a testvérével, osztozkodjon otthon is, játszótéren is!
Lehetne folytatni a sort vég nélkül. Elvárások, előírások, tanácsok? Érzel jelentésükben fokozati különbséget?
Ezek olyan kijelentések, melyek orvostól, egészségügyi dolgozótól, és/vagy tapasztalt rokontól, szomszédasszonytól, stb. érkeznek.
Ők csak jót akarnak, de akkor mi ezzel a baj?
A probléma ott van, hogy ezek külső irányítottságú elképzelések, akár követelmények és nincs benne a gyermek, s a szülő maga. A gyermek saját egyedisége, saját tempójú fejlődése és valódi működése, ösztönei, ahogy a szülőben rejlő ösztönök sem. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy baba, vagy egy kisgyermek adott fejlődési szintnek megfelelően működhet-e vagy olyan irreális dolgokat várnak el tőle, melyek egy következő fejlődési szakasz sajátossága lenne. Nem kell az alvást tanítani, hisz érés kérdése, mikor alussza át az éjszakát és az evési ritmusba sem kell kívülről belenyúlni (nyilván lehetnek kivételek, de most optimális esettel gondolkodjunk), hisz nem mindig ugyanabban az időben éhezik, szomjazik meg egy baba és eltérő mennyiségeket fog magához venni. A szoptatás pedig sok más funkcióval bír az etetésen kívül is, tehát jóval összetettebb a folyamat, mintsem fekete-fehérre lehetne lefesteni a gondoskodás mikéntjét.
Nem árt szót ejteni az anyák saját maguk felé támasztott elvárásairól! Mindenki szeretne jó anya lenni, talán túlzottan is. Olyan, aki türelmes, nem veszekszik, nem jön ki a sodrából, szuper szerető, ragyog a tisztaságtól a lakás, férjet meleg vacsorával haza váró, munkát sem elhanyagoló. Vagy ez mind egyszerre vagy részleteiben fennálló elképzelés, vágy, ami felé próbál sok anya törekedni.
A külvilág okozta nyomás is lehet ebben ludas (hisz röviden összefoglalva: az a „jó” anya, akinek „jó” gyereke van; a „jó” gyerek pedig hagyja szüleit aludni, csendes, nem zavar sok vizet, stb.), de ne felejtsük el az otthonról hozott mintákat sem! Vagy szeretnénk minimum olyanok lenni, mint anyánk volt, vagy mindent megteszünk azért, hogy olyanok végképp ne legyünk, mint ő volt.
A gyermekkel való lét remek lehetőség arra, hogy ezek a minták, önkéntelennek tűnő megnyilvánulások, esetleg néha túlzó és irreális törtetések felszínre kerüljenek és dolgozhassunk velük.
Önismeret, kongruencia, tudatosság, törekvés a változásra, ha szükséges, jó partnerek, míg nem elhanyagolandó egy támogató közösség ereje sem.
Nagy élmény, mikor a feszítő nyomást felváltja egy megkönnyebbülés: elég jó anyának lenni bőven elég! Szabad hibázni, szabad újra próbálkozni, a gyermekem vágyja a jelenlétem és úgy vagyok jó neki, ahogy vagyok.
Hidd el, nem egy általad tekintélyszemélynek hitt ember rábólintása, engedélye szükséges ahhoz, hogy gyermeked megfelelően tudd ellátni! A tudás benned van, képes vagy rá! Ha el is bizonytalanodsz, kérdezz, kérj segítséget, de ne felhatalmazást!
Téged is átjárt már az érzés, hogy a gyermeked milyen őszinte ragyogással a szemében néz rád? Akkor is, mikor feszült vagy és frusztrált, sírástól homályos a szemed és azt hiszed, vége a világnak, megbuktál, rossz anya vagy. Ő akkor is hisz benned, elfogad, feltételek nélkül.
Tegyünk mi is így: feltétel nélküli, pozitív elfogadással legyünk gyermekeink felé! Az elvárás sem romboló, ha nem túlzó és irreális. Elvárhatjuk azt, amire koránál és érettségénél fogva képes. De ne kérjünk tőle olyat, amire nem! Ítélkezés- és minősítésmentesen is próbálhatjuk élni a mindennapokat, egy próbát megér!
Dobiné Olasz-Papp Nóra
(A cikk a Napi Elemózsia online magazinjában jelent meg)
